Barion Pixel

Nyolcas és Fia Borház

Nagy szeretettel köszöntünk minden kedves érdeklődőt! Nyolcas Ádám vagyok, Egerben születtem, nem túl régen. Eddigi életem nagy részét nem szülővárosomban töltöttem, de az idő múlásával fokozatosan térhettem vissza Egerbe, ahol immár másfél éve szerencsére teljes egészében a szőlőhöz és a borhoz köt az életem.

Édesapám, Nyolcas Tamás verpeléti születése révén törzsgyökeres egrinek is mondható. 1980-ban döntött úgy hogy elkezd szőlőműveléssel, majd borkészítéssel foglalkozni. 1981- ben el is telepítette az első tőkéket a Pajdos dűlőben, majd 1983-ban a Marinkában az Ottonel Muskotályt.
Egészen 1992-ig tartott ez az időszak és még több saját szőlőt is művelt, de mivel más városba költöztünk azoktól megvált és csupán csak ez a két ültetvény maradt meg, illetve egy kis pince ostoroson, ami a mai napig is megvan és a most kóstolható borok egésze ott érett a palackig.
Ám ez a két szép ültetvény, a sok hazalátogatás és a pince elég alapot adott arra, hogy a 2000- es évek elején édesapám visszavegye az addig bérművelésbe adott területeket és hobbi szinten elkezdjen vele foglalkozni, ekkor vitt ki először a szőlőbe 12 évesen. 2003-ban vásároltuk új területet, a Síkhegyen, ahova egy Franciaországból hozott klónt, Merlot ültettünk, a 2009- es volt az első év, amikor már komoly minőségi termést tudtunk róla szüretelni, illetve megvásároltuk a mellette lévő idős leányka ültetvényt, amit az óta felújítottunk és szebben tündököl, mint valaha. Azóta minden nyár és rengeteg hétvége a szőlőben telt és kezdetét vette az a lassú folyamat, aminek köszönhetően 2012-ben úgy éreztük, hogy megértünk (és a borok is) arra, hogy bemutatkozzunk a hazai bort kedvelő és fogyasztó társadalom előtt.

Nyolcas Ádám

Forrás: nyolcasbor.hu

PINCÉSZET TERMÉKEI

Minden Jog Fenntartva 2021 - Summa Trend Union Kft.

Biztos láttál mindent az oldalon?
Elmúltál már 18 éves?
Webáruházunkban alkohol tartalmú italok vannak, ezért a megtekintéshez és vásárláshoz meg kell erősítened, hogy elmúlt már 18 éves.